Hogyan növelhető teljesítményünk, ha kilépünk a komfortzónából?

Ön és emberismeret | 0 hozzászólás

A komfortzónában tevékenységeink egy idő után rutinná válnak. Azt is mondhatnánk, hogy úgy viselkedünk, ahogy a tevékenységeink „elvárják”. Nagyon nehéz ezeken a berögzött szokásokon változtatni, hiszen előttünk van az évek alatt kialakult minta, a minimális stressz és a kockázat nélküli élet. Ez az a hely, ahol mentálisan biztonságban érezhetjük magunkat, hiszen nem szorongunk és az a kis boldogság, amiben a „zónánkban” részünk van, elég számunkra.

Teljesítményünk ebben az esetben kiegyensúlyozott, kényelemben és kényelmesen élünk és tesszük a napi rutin feladatainkat. Ahhoz, hogy nagyobb teljesítményre sarkaljuk magunkat ki kell lépni ebből a megszokott kényelemből és szembe kell nézni a kihívásokkal. A túl sok vállalás, azonban túl sok stresszel jár, ezért az első lépés, hogy megtaláljuk azt az „optimális szorongást”, ami csak a komfortzónán kívül létezik. Mindenki tapasztalhatta már élete során, hogy amikor új feladatok elé állították, váltania kellett, illetve elhagyta a megszokott környezetét, félelem fogta el. A tapasztalat kettős, de mindenképpen tanulságos lehet. Aki vállalja a számára még egészséges stresszt és kilép a komfortzónából az kiváló eredményeket érhet el, de olyan is van, aki visszalép, mert nem bírja a ránehezedő nyomást, negatív érzései támadnak és visszafordul a stressz nélküli, megszokott, kényelmes környezetébe.

A kihívások által kiváltott rossz lelkiállapot a rutint kedvelőknek azt a jelzést adja, hogy nem kell kilépni a komfortzónájukból és minden erre utaló cselekvés rossz ötlet számukra, ezért feladják a próbálkozást. Ha hagyjuk, hogy ezek a negatív érzések elhatalmasodjanak felettünk és meg sem próbálunk váltani, átlépni komfortzónánkat, akkor lehet, hogy elszalasztjuk azokat az előnyöket és sikereket, amik növelnék teljesítményünket és magasabb szintre emelnének életünk bármely területén

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük